Itt az idő, hogy megemlékezzek T.A. másik akciójáról. Így legalább megszabadulunk tőle... egy időre. Mert még mindig van a tarsolyomban sztori róla, de az zártkörű.
Gerontológiát (is) tanított nékünk a "kedves" T.A. tanár úr. És bizony abból (is) vizsgáznunk kellett. Azt találta ki ez az áldott jó ember, hogy csoportosan kell vizsgázzunk. A mi tervünk az volt, hogy egyesével beszivárgunk jól tanuló lányok csoportjába, és okosan, minimális befektetéssel kibekkeljük a jó jegyet. Na, ez nem jött össze, ugyanis nem sikerült a beszivárgás, és mikor le kellett adni a vizsgázó csoportok névsorát, hát mi hárman maradtunk a végére, így egyértelműnek tűnt, hogy mi leszünk egy csoport.
Mivel ez negyedik év végén történt, hát nem estünk nagyon kétségbe, két dolog motivált ugyanis: 1. Csak tudunk annyit dumálni, hogy összejöjjön egy ketteske, hisz államvizsga előtt csak nem buktatnak meg. 2. Kit érdekel, hogy milyen jegy lesz, hisz nem számít már az átlag az ösztöndíjba.
Bevallom, a semminél is kevesebbet sikerült készülnünk a vizsgára. Épp csak annyit, hogy amit a nyájas T.A. kiadott, amolyan power point-os prezentációkat egész kis méretben kinyomtattuk, puska gyanánt, és megbeszéltük, hogy mely részét ki mondja, hogy mindenki szóhoz jusson (na nem azért, mintha egymás szavába vágtunk volna a nagy igyekezetben, he-he).
Reggel borotválkozás, szép ruha, miegymás... és irány a vizsga. Kihúztuk a tételt, leültünk a hátsó sorba, és szépen kimásoltuk a fehér lapra, amit ki tudtunk, majd félmosollyal, hátradőlve vártuk, hogy az előttünk lévők befejezzék. Aztán mi következtünk. Egymás után felolvastuk, ami a papíron volt, aztán saját szavainkkal is elmondtuk, majd iszonyatos körmondatokká foglalva újra előröl kezdtük az egészet. T.A. megadó türelemmel várta az előadás végét, majd gúnyos mosollyal ennyit mondott: "Uraim, úgy látom önök igen nagy gyakorlatra tettek szert az eltelt négy év alatt a rizsázás tudományából, de ezt én csak hármasra tudom értékelni." - aztán, továbbra is gúnyos mosollyal figyelte, hogy mit lépünk. Azt gondolta, ezzel iszonyatosan "alánk vág", mert azt tudni kell, hogy a ezen a fősulin csak az ötös volt a jó jegy, a négyesért más sírtak a jányok. Mi egymásra néztünk, egy szó nélkül, egyszerre felálltunk és már nem tudom melykünk a következőt mondta: "Köszönjük tanár úr, az nekünk megfelel." és nyújtottuk az indexet. Egyből lefagyott a mosoly az arcáról. Azt gondolhatta, hogy majd nekiállunk sírni, hogy jajj, az nekünk nem jó, nem kérdezne még a négyesért?, vagy ilyesmi, és akkor majd mindenféle keresztkérdésekkel jól megmutathatja, hogy semmit sem tudunk. Hát nem így történt. Igen kelletlenül írta be a hármast, azt kell mondanom... de kit érdekelt akkor már? És most? Egy a sztorik közül. És jó... szerintem.
szAbi
